2015. április 15., szerda

Magyarországon!

Szia!

Az előző bejegyzésünk után egy pár nappal repülőre szálltunk, és megkezdtük 26 órás utunk Magyarországra. Március 17-én indultunk, és március 18-ára érkeztünk meg. Amy és Haley nagyon jól viselték az utat, semmi gond nem volt velük, sőt Amy ahogy megérkeztünk a budapesti repülőtérre kijelentette, hogy "ez nagyszerű volt". Nekem más elképzelésem van a "nagyszerűről", de örültem, hogy neki ennyire tetszett az út.

a csömöri falunapokon
Rengeteg baráttal, családtaggal volt lehetőségünk találkozni az elmúlt hónapban, amiért nagyon hálásak vagyunk! A szüleimen kívül még senki nem látta Haleyt, és Amyt is csak 15 hónaposan látták utoljára.

Amy már az első héten megtanult szépen beszélni magyarul, és utána csak egyre jobban ment neki ahogy teltek a napok. Nagyon büszkék vagyunk rá! (Mi Amerikában is magyarul beszélünk hozzá, úgyhogy érteni ért majdnem mindent, de beszélni nem volt hajlandó velünk magyarul, így az fejlesztésre szorult. Mivel itt nem tudott angolul beszélni a gyerekekkel, így hamar megtanult magyarul, hogy ő is tudjon velük játszani.)

Olyan jó látni a barátainkat, családtagjainkat ennyi év után! Vettük bérletet, így mindenféle tömegközlekedési eszközön voltunk (hév, metró, busz, villamos, troli), amit Amy nagyon élvezett, hiszen ilyet még nem is látott (legalábbis nem emlékszik már rá, hiszen 7 hónapos volt mikor kiköltöztünk Amerikába).

Amy az egyik városligeti
 játszótéren
Egyik legkedvesebb emlékem az elmúlt hónapban a barátnőim lányaival való találkozásom. Most volt lehetőségem először találkozni 3 gimis barátnőm gyerekeivel, az egyik 2 és fél éves, a másik másfél, a harmadik idén született. Olyan jó volt végre személyesen is találkozni velük, megölelni őket, játszani velük, és csak bámulni milyen nagyok és édesek. Örültem hogy Amy is jót tudott velük játszani!

Még csak egy hónap telt el, de már tele vagyunk szép emlékekkel! Bár hiányoznak a barátaink, családunk Amerikában, annyira örülünk, hogy van lehetőségünk az itteni szeretteinkkel időt töltenünk.



megérkezésünk napján
Amy első tölcséres fagyija
barátok
Jankával