2013. november 21., csütörtök

Tricia meglátogatott minket!

Szia!

Tricia és Amy
Sűrű hónapunk volt, és a következő is az lesz. Két hete egy kedves barátunk, Tricia, jött látógatóba. Nagyon jó volt végre újra látni. Hálás vagyok a barátságáért és hogy egy hetet együtt tölthettünk. Miután elment, Amy bejött a szobámba és kérdeze, hogy hol van Tricia, és mondta hogy keressük meg. :)

Triciával elmentünk meglátogatni egy közös ismerősünket, Breanne-t, akivel szobatársak voltunk a Bibliaiskolában. Breanne-nek három hónapja született meg első kisfia, Noah. Annyira édes baba! Amy próbálta szórakoztatni, és össze-vissza puszilgatta, simogatta Noah-t. Nagyon jól éreztük magunkat.

Nagyon hálásak vagyunk a családunkért, barátainkért. Olyan jó tudni hogy ennyi szerető család, barát vesz minket körbe. Még az én szüleimmel is hetente tudunk beszélni skype-on, úgyhogy Amy akármikor meghallja a skype hangját, már rohan is a számítógéphez és mondja hogy "papa, papa"! : ) 

Hihetetlenül gyorsan fejlődik Amy. Chris-szel néha magunk sem hisszük el milyen okos a "kisbabánk". Még mindig csodálatba ejt hogy mennyi mindent meg tudnak tanulni a gyerekek ilyen korban...
Amy személyisége nagyon hasonlít az enyémre (legalábbis egyenlőre). Nagyon szeret ismerkedni és új barátokat szerezni.
Olyan jó hallgatni ahogy folyamatosan csacsog. Szeret történeteket kitalálni és a játékaival eljátszani azokat.
Már a 48 darabos puzzlet is ki tudja egyedül tenni. Ha valamit a fejébe vesz akkor azt általában végig is csinálja.
Nagyon szeretjük! Rengeteg mosolyt csal az arcunkra naponta.

A mi gyönyörű hercegnőnk
Előző héten elkezdtem igeverseket tanulni. Azt gondoltam két-három nap kell majd egy igevers megtanulásához, de legnagyobb meglepetésemre naponta egyet meg lehet tanulni. Úgyhogy egy hét alatt 6 igeverset sikerült megtanulnom. Ezek az igeversek témákhoz vannak kötve, így amikor az "őszinteség", "Isten hűsége", stb. témák feljönnek a mindennapjaimban, fel tudom idézni ezeket az igeverseket. Nagyon élvezem! Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Idén végigiolvastam a Bibliát, és amennyiben lehetséges, szeretném minden évben egyszer végigolvasni/tanulmányozni a Bibliát. Hihetetlen mennyi mindent megértettem így, hogy egész könyveket olvastam el egyszerre. Meg persze rengeteg kérdésem is lett. Úgyhogy a Bibliámban most sok kérdőjel és felkiálltójel van. : )  Meg persze jegyzetek.

Chris is nagyon jól van. Szeretjük az új munkaidejét. Majdnem minden nap haza tud jönni Amyt lefektetni, mert akkor veszi ki az "ebédszünetét". Amy persze szerelmes az apukájába. Olyan kis bohókásak tudnak együtt lenni. : )
Tegnap Chris munkából hazajövet hatalmas mosollyal az arcán kijelentette: "Végre megcsináltam"! Én kérdőjellel az arcomon néztem rá, úgyhogy folytatta... "Végre túlsúlyos vagyok!" Bizony, ma volt a munkahelyén egy egészségügyis, aki mindenféle adatokat felvett, megmért, stb. és kiderült hogy Chris túlsúlyos. : ) Aki ismeri Chris-t az érti miért ilyen nagy dolog ez. Itt van két kép. Az egyik 2 évvel ezelőtti, a másik mostani. Nem, nem csak a szakáll miatt tűnik "gömbölyűbbnek"... :)










Szép napot!