2013. június 24., hétfő

Megjött Anya!

Szia!

Egy kecske eszi Amy ruháját...
Májusban volt a harmadik házassági évfordulónk. Gyorsan telnek az évek! Chris elvitt megnézni a 42-es című filmet (ami Jackie Robinsonról, egy híres fekete baseball játékos életéről szól). Nagyon élveztük. Ez volt az első alkalom hogy moziba mentünk itt Amerikában Chris-szel. Rajtunk kívül még hárman voltak az egész teremben (hétköznap volt), úgyhogy igazán randi jellege volt! : ) A végén Chris elvitt vacsorázni. Nagyon szép esténk volt, ezer köszönet Beckynek aki Amyre vigyázott még elvoltunk. 

Az állatkert bejáratánál
Amy ajándéka az volt számunkra, hogy az évfordulónk előtt pár nappal szobatiszta lett. Egyik nap levettük róla a pelust, és azóta egyszer sem volt rajta (még este sem)! Az első nap volt egy "baleset", de azóta még este is száraz marad. Olyan büszkék vagyunk rá! Szóval egy nap alatt megtanította magának hogy hogyan is kell ezt csinálni, és azóta alig volt vele baj. Nincs több pelenka a házban! Jupi! : ) 

Minden nyáron van egy hét amikor a gyüli szervez a szomszédségban lévő gyermekeknek egy Biblia alapú programot. Itt kint úgy hívják ezeket hogy VBS (Vacation Bible School). Egyik este én tanítottam a leckét Jézus haláláról és feltámadásáról. Olyan jó volt látni a gyerekek arcán hogy értik hogy még nekik is vannak bűneik, és hogy Jézus értük is meghalt a kereszten. Bár nagyon kevesen vannak a gyülinkben (kevesebb mint 100 ember a gyerekekkel együtt), annyira szolgálatkészek mindannyian. Hálásak vagyunk hogy ebbe a gyülibe járhatunk. 
Próbálnak pillangót fogni

Chris és én le vagyunk nyűgözve hogy mennyi mindent tud egy 2 éves megtanulni. Olyan memóriája van ezeknek a gyerekeknek! Hihetetlen... Amy hosszabb mondatokat kezd összerakni, és újabb módokon fejezi ki magát. Olyan vicces ahogy egy két magyar szót belefűz az angol mondatába, vagy éppen fordítva... Pont mint ahogy mi beszélünk Chris-szel. : ) Az új kedvenc foglalatossága az az, hogy ellenkezzen velem. Ha mondok valamit, kijelenti "Nem, nem!" és megmagyarázza, hogy az hogy is van igazából (természetesen nem úgy ahogy azt én mondtam...). : )

A hűtőnk
Anya pénteken érkezett, útközben felvettük Moncát is, aki egy kedves misszionárius barátunk. Összesen 5 órát utaztunk, és Amy szépen kibírta 2 WC szünettel. Este 9-re értünk haza, és majdnem rögtön mindannyian aludtunk is. : ) Szombaton 7 különböző boltba mentünk, és az itteni Starbucksban találkoztunk Karennel (Chris anyukájával). A szombati nap is hosszú lett, de sikerült sok mindent vennie Moncának és anyának.
Vasárnap Monca bemutatta az Élet Szavát a gyülinek (sajnos elfelejtettem képeket csinálni). 

Egy hosszú nap után a kocsiban...
Ebéd után elvittük Moncát Lafayette-be, ahol a következő hetét tölti majd (egy ottani iskola diákja). Mielőtt hazajöttünk volna, elmentünk egy parkba Lafayette-ben. Volt ott egy állatkert (onnan vannak a képek), kisvonat, tó, hatalmas játszótér, medence, óriás csúszda, és sok más. Mi csak az állatkertbe mentünk be, az is elég volt! : ) Aztán hazafele a "hátsó sor" kidőlt. : ) Jó mozgalmas két napunk volt eddig. 

Szép napot! Isten áldjon!