2012. március 16., péntek

Továbbra is áldásokban gazdag hónap

"Wow, látom magam a földön!"
Sok minden történt ebben a hónapban is. Alig hiszem el milyen gyorsan nő Amy! Olyan kis okos csajszi! Tudja mit mond a kutyus, cica, boci, és a hal. Igen, Chris megtanította neki, hogy mit mond a hal. : ) Amy szeret kint lenni a szabadban, az elmúlt héten minden nap legalább egy órát voltunk kint. 25 °C volt egész héten, sőt kicsit melegebb is! Amy nagyon cuki a kis nyári ruháiban!
Elmentünk vele a játszótérre (életében először), és bár rettenetesen tériszonyos, a csúszdát nagyon szereti! A kisebbeken egyedül csúszott, a nagyobbakon Chris-szel. Rengeteget tud menni! Simán gyalogol egy órát, úgy hogy nem lassan megyek, csak kis léptekben. Kis édes!


Az 50 óra kötelező vezetésből már csak egy pár óra van hátra. Áprilisban mehetek a vizsgára, és ha ott átmegyek, akkor megvan a jogsim! Már nagyon várom hogy egyedül is vezethessek! Hosszú volt ez a 6 hónap amit ki kellett várni. Én már pár óra után kész letten volna menni egyedül! : )



Befejeztem az első két órámat az egyetemen. Sok minden új dolgot tanultam és remélem minél hamarabb gyakorlatba ültetem mindazt amit megtanultam (ha eddig nem tettem). Cody Cook az osztálytársam a mostani órámon, annyira jó tudni azt, hogy ismerem aki a "kép" másik oldalán van. Sok olyan osztálytársam is van, akikkel az elmúlt 8 héten ismerkedtem meg, úgyhogy végülis alig vannak teljesen újak. A professzoraim nagyon sokat kommunikálnak felénk, ami sokat segít nekem a tanulásban. Az egyik órám irodalom óra, úgyhogy jó sok - számomra nagyrészt ismeretlen - művet kell elolvasnom.



Mivel ilyen jó idő van, végre volt Dave-nek lehetősége horgászni menni. 2x volt összesen eddig, és az egyik alkalommal több mint 20 halat fogott! Meg is csinálna aznap vacsira és meg kell mondjam nagyon finom volt! Amy életében először evett halat, és egy egészet be is vágott. : )




A mi "kis" homárunk
Nagyon hálásak vagyunk érted! Tudom hogy ezt sokszor mondom, de tényleg így van! Ahogy olvasod a blogunkat, része vagy a kis életünknek. Kíváncsiak vagyunk mi van veled! Írj nekünk! Szívesen imádkozunk az imakéréseidért! Olyan jó tudni azt, hogy vannak barátaink, még akkor is, ha nem vagyunk olyan közel hozzájuk, és nem tudunk találkozni. Sokat gondolunk rátok!



amerikai szilva
U.i.: Voltam a boltban és akartam venni Amynek barackot. Tudod, olyat aminek nincs szőre. Szóval mikor megtaláltam, megvettem. Megettem egyet, hogy megnézzem milyen puha, és milyen édes. Amikor az utolsó barackot odaadtam Amynek, láttam, hogy van rajta egy matrica. Levettem, és mi van ráírva? "Szilva". Szóval azt hiszem ezennel feladom. : )