2010. december 9., csütörtök

6 hónap!!!

Április 9, polgári esküvő
Igen, ennyi idő telt el mióta Chris-szel összeházasodtunk, illetve a baba is ennyi idős! El sem hiszem hogy már fél éve együtt élek az én drága férjemmel. Csak úgy repül az idő!

November 28-án kezdtem a 7. hónapom. A baba folyamatosan mozog és már kívülről is látható mindez! Néha azon kapom magam, hogy percekig csak bámulom a hasam, és gyönyörködöm a baba mozgásán. Annyira élvezem! 

Utolsó klub, amin én is ott voltam
November 13-án volt az utolsó olyan Bibliaklub, amin mint szervező vettem részt. 2 és fél év után véget ér a gyakornoki szolgálatom. Viszont az utolsó klubalkalom nagyon jól sikerült! Sokan jöttek el, és kedves munkatársam, Zoli tanított. Nagyon jól csinálta! Bár nagyon fog hiányozni a rendszeres találkozás a táborozókkal, nyári önkénteseinkkel, ez egy nagyon szép zárása volt a 2 és fél évemnek.

Pár napja hívtam fel az amerikai nagykövetséget, ahol megtudtam, hogy a zöldkártya ára 190.000 Ft lesz. Megtennéd hogy imádkozol ezért a konkrét összegért, hogy támogatásokból össze tudjuk gyűjteni? Illetve amennyiben szívesen segítenél ebben, kérlek jelezd felénk, és megmondjuk hogyan tudsz.
Emelett kérlek továbbra is imádkozz Chris támogatásáért, az Élet Szavának nagy szüksége van arra az összegre amit Chris etetésére fordít. : D Ebben is tudsz segíteni nekünk. Amennyiben érdekel hogyan, csak írj nekünk!

Karácsonyi bankett (gyakornokok)
December 4-én került megrendezésre az éves karácsonyi bankett az Élet Szavánál. Idén mi is részesei lehettünk ennek az eseménynek. : ) Én az elején segítettem ültetni az embereket, Chris pedig a hangosítást csinálta. Nagyon jól éreztük magunkat!

Másnap a Mater család hívott meg minket (gyakornokok) otthonukba, ahol játszottunk és megnéztük a Mi a manó című filmet. Nagyon hálás vagyok a többi gyakornokért, és a Mater családért, hogy lehetőséget adnak nekünk a közösségre. Nagyon fog hiányozni mindez!

Gyakornoki közösség
Annyira hálásak vagyunk Istennek, hogy mindig kirendeli a szükségleteinket. Megígérte, hogy gondoskodik rólunk, és bízhatunk az ígéreteiben! 
Egyik kedden (november 23-án) hálaadó áhítat volt, és Chris azt emelte ki többek között, hogy milyen jó tudni azt, hogy már előre hálát adhatunk a jövőért, hiszen Isten megígérte, hogy betölti a szükségleteinket. Annyira nagyszerű! Biztosak lehetünk benne, hogy Isten gondoskodni fog rólunk! Dicsőség Neki érte!

Nagyon hálásak vagyunk sok mindenért idén is. Összeházasodtunk, elkezdtük közös életünket együtt, várjuk első babánkat, barátokkal vagyunk körülvéve, Chris a Bibliaiskolában tanít, ami azt jelenti, hogy újra kijárhatja azt, a családunk szeret minket és törődik velünk, és még írhatnék oldalakat.

25 hetes terhesen
Nagyon hálásak vagyunk hogy a szüleimmel lehetünk egy kis időt mielőtt az Államokba megyünk 3 hétre. Nagyon szeretek velük lenni. Nagyon fognak hiányozni karácsonykor! Nem tudok elképzelni sem jobb családot!

27 hetes terhesen
December 6-án, 7-én és 8-án kivizsgálásokon voltam. Baba is és én is teljesen egészségesek vagyunk! Minden eredményünk kiváló! Hála az Úrnak! (Többet olvashatsz a részletekről a következő bejegyzésben.)

A szüleim 25. házassági évfordulója december 13-án lesz és december 14-én indulunk az Államokba (Chris szüleihez). Magyarul ez az év is eseménydúsan végződik : ).

Írj nekünk! Nagyon szívesen veszünk bármilyen beszámolót! És természetesen szívesen imádkozunk érted, ne felejtsd el milyen hatalmas ereje van az imádságnak! 

Isten áldjon!
Lili