2013. december 16., hétfő

Készülődés Floridába

Szia,


A legnagyobb hírrel kezdem... Chris megborotválkozott. : ) Amennyiben jól emlékszem kb. 2 éve kezdte el növeszteni a szakálát, és mostanában kezdte el mondani hogy erősen gondolkozik azon, hogy elköszön tőle. Két hete neki is vágott, és íme az eredmény:



A munkahelyén többen meg sem ismerték (már két éve dolgozik ott). Nagy változás, az biztos. Amynek tarott a legkevesebb ideig hozzászoknia. Én egy párszor kerestem Christ mikor mellettem állt, és Chris az első pár napban megijedt mikor a tükörbe nézett, mert nem ismerte fel magát... : D Azóta helyreállt a rend. : )


Pár hete volt lehetőségünk meglátogatni a régi gyülinket, jó volt találkozni az ottaniakkal és beszélgetni egy kicsit velük. Dave és Karen (Chris szülei) oda járnak gyülibe, úgyhogy megleptük őket is, és Beckyéket is (Chris húgát).
Most vasárnap pedig már a mostani gyülinkben dicsőítettük Istent. Nagyon szeretünk ebbe a gyülibe járni, annyira barátságosak, segítőkészek az emberek. Olyanok vagyunk mint egy nagy család. : ) Nagyon szeretik Amyt, és Amy is nagyon szeret gyülibe menni. Sokszor kérdezi hétközben, hogy mikor megyünk már. Nagy áldás hogy ilyen közösségbe járhatunk.

Hálaadást és karácsonyt Karenéknél töltöttük. Kicsit hamarabb karácsonyoztunk, mert mindannyian Floridába megyünk karácsony előtt az esküvőre (Becky férjhez megy két hét múlva). Karácsonyra Amy sok ajándékot kapott, úgyhogy amint hazaértünk elpakoltam az összes "régi" játékát, és csak az újakat hagytam elől. Azóta is csak azokkal játszik. Nagyon kis kreatív, egy játékot több mindenre is felhasznál. : )


Már több mint egy hónapja készülődünk Floridába (egy hét múlva indulunk). 14 óra az út, úgyhogy Amynek rengeteg játékot, könyvet, egyéb dolgokat találtam ki hogy lekössük az út alatt. : ) Remélem sikerül lefoglalnunk. Mindenesetre az imádságokat megköszönjük mind az útért, időjárásért, és főként az esküvőért. Már csak két hét és Becky feleség lesz!!! Nagyon izgatottak vagyunk!

Kellemes karácsonyi ünnepeket és áldott új évet!


2013. november 21., csütörtök

Tricia meglátogatott minket!

Szia!

Tricia és Amy
Sűrű hónapunk volt, és a következő is az lesz. Két hete egy kedves barátunk, Tricia, jött látógatóba. Nagyon jó volt végre újra látni. Hálás vagyok a barátságáért és hogy egy hetet együtt tölthettünk. Miután elment, Amy bejött a szobámba és kérdeze, hogy hol van Tricia, és mondta hogy keressük meg. :)

Triciával elmentünk meglátogatni egy közös ismerősünket, Breanne-t, akivel szobatársak voltunk a Bibliaiskolában. Breanne-nek három hónapja született meg első kisfia, Noah. Annyira édes baba! Amy próbálta szórakoztatni, és össze-vissza puszilgatta, simogatta Noah-t. Nagyon jól éreztük magunkat.

Nagyon hálásak vagyunk a családunkért, barátainkért. Olyan jó tudni hogy ennyi szerető család, barát vesz minket körbe. Még az én szüleimmel is hetente tudunk beszélni skype-on, úgyhogy Amy akármikor meghallja a skype hangját, már rohan is a számítógéphez és mondja hogy "papa, papa"! : ) 

Hihetetlenül gyorsan fejlődik Amy. Chris-szel néha magunk sem hisszük el milyen okos a "kisbabánk". Még mindig csodálatba ejt hogy mennyi mindent meg tudnak tanulni a gyerekek ilyen korban...
Amy személyisége nagyon hasonlít az enyémre (legalábbis egyenlőre). Nagyon szeret ismerkedni és új barátokat szerezni.
Olyan jó hallgatni ahogy folyamatosan csacsog. Szeret történeteket kitalálni és a játékaival eljátszani azokat.
Már a 48 darabos puzzlet is ki tudja egyedül tenni. Ha valamit a fejébe vesz akkor azt általában végig is csinálja.
Nagyon szeretjük! Rengeteg mosolyt csal az arcunkra naponta.

A mi gyönyörű hercegnőnk
Előző héten elkezdtem igeverseket tanulni. Azt gondoltam két-három nap kell majd egy igevers megtanulásához, de legnagyobb meglepetésemre naponta egyet meg lehet tanulni. Úgyhogy egy hét alatt 6 igeverset sikerült megtanulnom. Ezek az igeversek témákhoz vannak kötve, így amikor az "őszinteség", "Isten hűsége", stb. témák feljönnek a mindennapjaimban, fel tudom idézni ezeket az igeverseket. Nagyon élvezem! Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Idén végigiolvastam a Bibliát, és amennyiben lehetséges, szeretném minden évben egyszer végigolvasni/tanulmányozni a Bibliát. Hihetetlen mennyi mindent megértettem így, hogy egész könyveket olvastam el egyszerre. Meg persze rengeteg kérdésem is lett. Úgyhogy a Bibliámban most sok kérdőjel és felkiálltójel van. : )  Meg persze jegyzetek.

Chris is nagyon jól van. Szeretjük az új munkaidejét. Majdnem minden nap haza tud jönni Amyt lefektetni, mert akkor veszi ki az "ebédszünetét". Amy persze szerelmes az apukájába. Olyan kis bohókásak tudnak együtt lenni. : )
Tegnap Chris munkából hazajövet hatalmas mosollyal az arcán kijelentette: "Végre megcsináltam"! Én kérdőjellel az arcomon néztem rá, úgyhogy folytatta... "Végre túlsúlyos vagyok!" Bizony, ma volt a munkahelyén egy egészségügyis, aki mindenféle adatokat felvett, megmért, stb. és kiderült hogy Chris túlsúlyos. : ) Aki ismeri Chris-t az érti miért ilyen nagy dolog ez. Itt van két kép. Az egyik 2 évvel ezelőtti, a másik mostani. Nem, nem csak a szakáll miatt tűnik "gömbölyűbbnek"... :)










Szép napot!

2013. október 18., péntek

Befejeztem az egyetemet!

Szia!

El sem tudom mondani mennyire boldog vagyok! : ) Már egy hete hivatalosan is befejeztem az egyetemet! Bizony, diplomás lettem! : ) Úgyhogy most már pihenhetek. Az egyik utolsó kurzusomra 8 hét alatt, kilenc 7 oldalas beadandót kellett írnom. Azt hiszem egy ideig nem szeretnék semmilyen angol szöveget látni! :D 

Chris nagyon szereti az új munkaidejét. Végre akkor mehet lefeküdni amikor normálisan szokott, és aludhat eleget. Olyan jó hogy amikor felkelek akkor még mindig ott van mellettem. : ) Nagyon hálásak vagyunk hogy nem kell többet hajnal (vagy éjjel?) kettőkor kelnie!

Mióta befejeztem a sulit, sok helyre el tudtunk menni. Nagyon szeretek a családommal időt tölteni! Amy annyira gyorsan nő! Az egyik nap rájött hogy hogyan kell bukfencezni (teljesen magától) és azóta minden nap gyakorolja. Már nagyon jól megy neki! Sőt, végre elég nagy ahhoz hogy elérje a biciklije pedálját, és már tud biciklizni teljesen magától. Nagyon szeret menni vele. (A bicikli hátsó részén van egy-egy "segéd" kerék mindkét oldalán.) A puzzle pedig még mindig a kedvencei közé tartozik. Vettünk neki egy 48 darabosat és bár nem tudja teljesen egyedül kirakni, csak nagyon kicsit kell neki segíteni hozzá! Nagyon kis ügyes!

Pál Glóri
Egy nagyon kedves barátnőmnek, Hajninak, október 13-án született meg az első gyermeke. Bár nagyon sajnálom hogy személyesen nem láthatom a kis csöppséget, azért nagyon örülök hogy legalább képeket láthatok róla! Olyan fura hogy Glória már másfél éves lesz mire először találkozhatok vele...

Nagyon szeretjük a gyülekezetünket. Olyan hálásak vagyunk hogy ilyen barátságos mindenki. Szeretünk összejárni velük. : ) Jó érzés tudni hogy ők is olyan fontosnak tartják Istent mint mi. 

Hogyan imádkozhatunk érted? Köszönjük az e-maileket amiket kapunk tőletek, nagyon szeretünk a családunktól és barátainktól levelet kapni! Bátran írjatok nekünk!

Isten áldjon!

2013. szeptember 18., szerda

2 éve Amerikában!

Szia,

2 éve Amerikába jövet...
a repülőn
Már két éve élünk itt, Amerikában. Még mindig hihetetlen hogy ilyen sok idő telt el a költözés óta. Amy pedig már elmúlt két és fél éves! Teljesen egyedül teszi ki a 24 darabos puzzle-öket, és már tud olyan szavakat angolul amit én nem tudok. Tudtam, hogy hamarosan eljön az idő amikor majd le kell fordítsa nekem, hogy mit mondott, de nem gondoltam volna hogy ilyen hamar! :) Nehéz az élet egy ilyen okos kisbabával!
Nagyon szeret bohóckodni, megnevettetni minket. Szerintem felelősségének tartja hogy ha éppen nincs mosoly az arcunkon, akkor csaljon egyet rá. : ) Nagyon szeretjük, hatalmas áldás Amy nekünk!

Sok izgalmas dolog történik mostanában:
Suli: Már csak 4 hét van hátra a diplomaosztóig! Nagyon várom! Szerintem kb. egy hónapig ünnepelni fogok utána. : ) (Csak hogy értsd miért olyan nagy az öröm: A mostani két kurzusomra 15 beadandóm van 8 hét alatt, összesen több mint 70 oldal.) Úgyhogy tortát tortával fogok enni szerintem egy ideig. : D

Bicikli: Nagyan gyakran használom a biciklim. Amikor csak tehetem azzal megyek mindenhova. A gyüli kicsit több mint 4 km-re van tőlünk, úgyhogy az egy tökéletes kis út erre. Amy nagyon élvezi hogy együtt utazhatunk, én pedig örülök hogy levegőn vagyunk addig is. A belvárosban aztán sokkal könnyebb a közlekedés biciklivel, nem kell parkolóhelyet keresni. Remélem elég meleg lesz még egy ideig hogy biciklizni tudjunk.

Chris új munkaideje: Chris most hétfőn már délután 2-től este 11-ig dolgozik. (Eddig hajnal 3-tól délig dolgozott.) Mindenki nagyon élvezi a váltást! Amy még annál is többet látja Christ mint eddig, Chris végre tud eleget aludni, és nekem pedig több órám is marad miután lefektettem Amyt és mielőtt Chris hazajön hogy tudjak tanulni. Mindenki boldog. : ) Nagyon hálásak vagyunk ezért a lehetőségért.

Baráti látogatások: 

Tricia és Amy
Tricia, egy nagyon kedves barátnőm jön meglátogatni november elején. Vele együtt elmegyünk Indianapolisba meglátogatni egy másik kedves barátnőnket, Breanne-t, akinek nemrég született meg az első kisfia. Triciát utoljára több mint két éve láttam még Magyarországon. Alig várom már hogy megölelhessem és beszélgethessünk!




Nemrég elkezdtem olvasni egy könyvet Howard Hendricktől, nem tudom hogy van-e magyar fordítása, de ha beszélsz angolul, és szeretnéd elolvasni, megvehető kindle-ben. Arról szól, hogy hogyan érdemes tanulmányozni a Bibliát. Sokan nem olvassák a Bibliát mert nem tudják hogyan kezdjenek hozzá. Rövidek a fejezetek, könnyen olvashatóak, és tele vannak információval. Ha szoktál játszani a számítógépen, akkor valószínűleg mondtad már hogy "csak még egy játék". Amikor olvasom ezt a könyvet, akkor én is így érzek. Elolvasok egy fejezetet, és amikor befejeztem, akkor azt mondom "csak még egy fejezet". Igen, ennyire jó!


Szép hetet!
James család

2013. augusztus 15., csütörtök

Család, barátok

Szia,

Még mielőtt édesanya elment, Chris és én elmentünk minigolfozni. Ez volt az első alkalom hogy játszottam, és nagyon tetszett. Nem gondoltam volna hogy ilyen jól fogom magam érezni, de Chrisnek igaza volt, nagyon élvezetes kis időtöltés! Már tervezzük is a következő alkalmat hogy menjünk vissza. 


Édesanya több mint három hete ment el, de Amy még mindig kérdezi hogy hol van mama. Ilyenkor mondom neki hogy mama hazament a papához. Úgyhogy szól hogy akkor hívjuk a papit skypon mert szeretne velük beszélni és látni őket. Nagyon örült hogy itt voltak a szüleim, és persze mi is!

Pár nap múlva kezdődik az utolsó két kurzusom. Már nagyon várom! Úgyhogy októberben már végzett diák leszek. : ) Mivel nyáron nem volt suli így kicsit nehéz rávennem magam hogy tanuljak, de az nagyon motivál hogy ezek az utolsó tantárgyaim. : ) Várom már hogy ne kelljen beadandót írnom... Egy pár héttel a suli vége után jön egy nagyon kedves barátnőm meglátogatni. Már két éve nem láttuk egymást, úgyhogy nagyon itt van az ideje hogy egy kis időt tudjunk együtt tölteni.

Chris húga, Becky, most decemberben megy férjhez Floridában. Bizony, egy igazi tengerparti esküvőn leszünk! Bár valójában ez óceánparti... Nagyon várjuk már! Kocsival megyünk oda is és vissza is (kb 1770 km egy irányba), és közben szeretnénk meglátogatni néhány kedves ismerősünket is.
Becky elvitt magával esküvői ruha nézőbe, és megtalálta a legszebb menyasszonyi ruhát amit valaha láttam! Gyönyörű menyasszony lesz!.

És ha már az esküvőknél tartunk... Fáni, egy nagyon kedves barátnőm két hete ment férjhez. Sajnos nem lehettem ott az esküvőn, de sok jót hallottam róla, és persze nagyon boldog vagyok hogy összeköthette az életetét a szerelmével. Gyönyörű menyasszony volt!


Az elmúlt pár héten sokat sétáltunk Amyvel mindenfele (fogorvos, doktor, bolt, park, stb.). Itt Indianaban nem olyan egyszerű a gyalogos közlekedés, főleg babakocsival, úgyhogy eddig messzebb csak kocsival mentem. De most naponta 1-2 órát sétáltunk, és annyira kedvet kaptam, hogy vettünk egy biciklit nekem (Chrisnek már korábban vettem egyet apák napjára). Vettünk hozzá babaülést, úgyhogy Amy is tud velünk jönni. Így messzebb helyekre is biciklivel tudunk menni, és nem kell kocsival menni mindehova. Egyenlőre Amy nagyon élvezi a babaülést, remélem ez így is marad!


Szép napot!

2013. július 19., péntek

Mozgalmas hónap

Szia!

Rengeteg helyen voltunk az elmúlt hónapban. Szerintem ennyit nem mentünk összesen az elmúlt két év alatt mióta kiköltöztünk. : ) Nagyon hálásak vagyunk hogy édesanya velünk lehetett ebben a hónapban, és jó volt ennyi új helyre elmenni. Nagyon sokat dolgoztunk (nagyrészt ő) a kertben és a ház körül. Hálás vagyok a sok segítségért amit tőle kaptunk. A kert sokkal rendezettebb lett, és még a hátsó teraszt is megcsinálta édesanya hogy kiülhessünk oda. Igyekszem a következő alkalommal képeket is csatolni róla. Nagyon szép lett!

Édesanya most van itt először Amerikában, úgyhogy megnéztük a július 4-ei felvonulást reggel, majd este elmentünk a parkba ahol koncertet adtak és a tüzijátékot is megnéztük. Amy nagyon élvezte a sok lovat és traktort amit a felvonuláson látott. Chris is ott volt velünk, mert pont neki kellett az eseményt videóznia. A végén mind elmentünk a TV állomáshoz ahol Chris dolgozik, és Chris körbevezette édesanyát. 

Édesanya és Amy többször is elmentek kettesben a parkba. Mindig olyan édes történetekkel jött édesanya haza, élvezet volt hallgatni. Amy nagyon szereti ha a középpontban van, és általában meg is találja a módját hogy rá figyeljenek. Az első dolga a játszótereken hogy összebarátkozik másokkal, és nagyon meghökken amikor a másik gyerek nem akar vele játszani. Hálásak vagyunk Chris-szel Istennek hogy ránk bízta Amyt. Hatalmas áldás nekünk!

Chris kivett egy hét szabit, úgyhogy elmentünk egy vidámpark/viziparkba az egyik nap. Több mint 11 órát töltöttünk ott. Amy és édesanya elmentek külön amíg Chris és én megpróbáltunk minél több mindenre felülni. Én hamarabb adtam fel mint Chris, de így is több mint 8 dolgon voltunk, amiből kettő hullámvasút volt. Sokat voltunk a vízben, nagyon élveztük. A legvégén Amyvel közösen felültünk egy kisvasútra. A nap folyamán Amy nem hiányolt annyira minket, de azért a következő napokban nem hagyta hogy látóhatáron kívül menjünk. : ) 

Az elmúlt pár hétben két medencés bulira voltunk meghívva. Mindkettőt gyülekezeti tagok tarották, úgyhogy amikor mondtam Amynek hogy kikkel fog találkozni, automatikusan mondta hogy "gyüli". Végülis... : ) Nagyon szeret Amy gyülekezetbe járni, és nem szereti mikor el kell jönni. Hétközben is többször mondja hogy menjünk gyülibe, és nem tetszik neki hogy hetente csak egyszer láthatja a barátait. Amikor meghallja hogy Chris és én Jézusról beszélünk, mindig mondja: "Jézus, gyüli". Hálásak vagyunk a vasárnapi iskolás tanítóinak hogy Amy ennyire szeret oda járni.

Karen (Chris anyukája) említette nekünk hogy van egy "Vigo County Fair" (Vigo megyei vásár) ahol különböző állatokat mutatnak be, illetve a földműveléssel kapcsolatos mindenféle megtalálható ott. Úgyhogy volt sok állat, traktor, és kézműves dolgok. Amy élvezte a különböző állatokat. Volt egy tehén ami Chrisnél magasabb volt, és jónéhány nyuszi ami sok kutyánál is nagyobb volt. Dave és Karen is jött, és így tudtunk egy pár órát együtt tölteni.

Bizony, ilyen nagyok a traktorok!










Chris húgát, Beckyt, egy pár napja jegyezték el! Nagyon örülünk nekik, és várjuk az esküvőt. Két napja elmentünk (Chris, Amy, édesanya, Becky, David, és én) egy állami parkba. Bárcsak korábban is tudtuk volna milyen gyönyörű! Kb. 3-4 órát voltunk ott, de már most tervezzük, hogy mikor megyünk vissza. : ) 11 kölünböző kijelölt út van, mindegyiknek más-más nehézségi foka van, illetve hosszúsága. Mi a leghosszabra és a legrövidebre mentünk el, egyik sem volt nagyon nehéz, de azért kellett a lábunk elé nézni. : ) Legközelebb majd a többit is szeretnénk végigjárni. Gyönyörű a park!











2013. június 24., hétfő

Megjött Anya!

Szia!

Egy kecske eszi Amy ruháját...
Májusban volt a harmadik házassági évfordulónk. Gyorsan telnek az évek! Chris elvitt megnézni a 42-es című filmet (ami Jackie Robinsonról, egy híres fekete baseball játékos életéről szól). Nagyon élveztük. Ez volt az első alkalom hogy moziba mentünk itt Amerikában Chris-szel. Rajtunk kívül még hárman voltak az egész teremben (hétköznap volt), úgyhogy igazán randi jellege volt! : ) A végén Chris elvitt vacsorázni. Nagyon szép esténk volt, ezer köszönet Beckynek aki Amyre vigyázott még elvoltunk. 

Az állatkert bejáratánál
Amy ajándéka az volt számunkra, hogy az évfordulónk előtt pár nappal szobatiszta lett. Egyik nap levettük róla a pelust, és azóta egyszer sem volt rajta (még este sem)! Az első nap volt egy "baleset", de azóta még este is száraz marad. Olyan büszkék vagyunk rá! Szóval egy nap alatt megtanította magának hogy hogyan is kell ezt csinálni, és azóta alig volt vele baj. Nincs több pelenka a házban! Jupi! : ) 

Minden nyáron van egy hét amikor a gyüli szervez a szomszédségban lévő gyermekeknek egy Biblia alapú programot. Itt kint úgy hívják ezeket hogy VBS (Vacation Bible School). Egyik este én tanítottam a leckét Jézus haláláról és feltámadásáról. Olyan jó volt látni a gyerekek arcán hogy értik hogy még nekik is vannak bűneik, és hogy Jézus értük is meghalt a kereszten. Bár nagyon kevesen vannak a gyülinkben (kevesebb mint 100 ember a gyerekekkel együtt), annyira szolgálatkészek mindannyian. Hálásak vagyunk hogy ebbe a gyülibe járhatunk. 
Próbálnak pillangót fogni

Chris és én le vagyunk nyűgözve hogy mennyi mindent tud egy 2 éves megtanulni. Olyan memóriája van ezeknek a gyerekeknek! Hihetetlen... Amy hosszabb mondatokat kezd összerakni, és újabb módokon fejezi ki magát. Olyan vicces ahogy egy két magyar szót belefűz az angol mondatába, vagy éppen fordítva... Pont mint ahogy mi beszélünk Chris-szel. : ) Az új kedvenc foglalatossága az az, hogy ellenkezzen velem. Ha mondok valamit, kijelenti "Nem, nem!" és megmagyarázza, hogy az hogy is van igazából (természetesen nem úgy ahogy azt én mondtam...). : )

A hűtőnk
Anya pénteken érkezett, útközben felvettük Moncát is, aki egy kedves misszionárius barátunk. Összesen 5 órát utaztunk, és Amy szépen kibírta 2 WC szünettel. Este 9-re értünk haza, és majdnem rögtön mindannyian aludtunk is. : ) Szombaton 7 különböző boltba mentünk, és az itteni Starbucksban találkoztunk Karennel (Chris anyukájával). A szombati nap is hosszú lett, de sikerült sok mindent vennie Moncának és anyának.
Vasárnap Monca bemutatta az Élet Szavát a gyülinek (sajnos elfelejtettem képeket csinálni). 

Egy hosszú nap után a kocsiban...
Ebéd után elvittük Moncát Lafayette-be, ahol a következő hetét tölti majd (egy ottani iskola diákja). Mielőtt hazajöttünk volna, elmentünk egy parkba Lafayette-ben. Volt ott egy állatkert (onnan vannak a képek), kisvonat, tó, hatalmas játszótér, medence, óriás csúszda, és sok más. Mi csak az állatkertbe mentünk be, az is elég volt! : ) Aztán hazafele a "hátsó sor" kidőlt. : ) Jó mozgalmas két napunk volt eddig. 

Szép napot! Isten áldjon!

2013. május 16., csütörtök

Anyák napja

Szia!

Mindenkinek ilyen gyorsan telik el egy hónap, vagy csak itt szalad az idő?

Suli
Sikeresen befejeztem ezt a szemesztert is, úgyhogy most élvezem a 3 hónap szünetemet. Augusztusban már csak két tárgyam van és végeztem a sulival! Vártam már a szünetet, tavaly január óta 14 kurzusom volt. Az elmúlt héten 23 oldalt kellett írnom (2 beadandó), és összesen 6 beadandóm volt arra a kurzusra (8 hét alatt), és egyszerre két tárgyam van... Nem szeretem amikor mindkettő kurzusra ennyi mindent kell csinálni, mert az általában Amytől vesz el időt. Úgyhogy nagyon örülök hogy most ennyivel több időt tudok vele lenni.

Anyák napja
Chris virággal köszöntött, Amy pedig a vasárnapi iskolában készített nekem egy kis kártyát. Gyüli után Chris evitt minket egy étterembe, úgyhogy még főzni se kellett! Annyira hálás vagyok a családomért. Chris támogatása és Amy hihetetlen jó magatartása nélkül nem tudnám a sulit csinálni. Nagyon hálás vagyok a szerető és gondoskodó férjemért. Nem telik el úgy nap, hogy ne köszönné meg hogy hozzámentem! Annyira boldog vagyok vele! Hálásak vagyunk hogy együtt élhetjük le az életünket.
Nagyon büszkék vagyunk Amy-re! Csodálatos gyermek. Rengeteg barátunktól és még idegenektől is azt halljuk hogy milyen jó gyerek. Megtiszteltetés hogy az anyukája lehetek.

Édesanya és Amy
(Amy 6 hónapos itt)
Jön édesanya
Ha már az anyukáknál tartunk, édesanya jön jövő hónapban egy kicsit több mint egy hónapra. Nagyon izgatottak vagyunk és várjuk már hogy itt legyen. Amikor skype-on beszélünk Amy a számítógépet szokta átölelni, úgyhogy biztos vagyok benne hogy nagyon fog neki örülni ha már élőben is megteheti ezt! Remélem nem lesz megint minden nap 40 fok fölött az idő (mint tavaly nyáron), mert szeretnénk mást is csinálni kint mint elolvadni. : ) 

Gyülekezet
A gyülekezetünkben hetente volt Biblia óra egyetemistáknak, ahova nagyon szerettem járni. Most hétfőn volt az utolsó alkalmunk, mert mindenki rajtam kívül végzős diák, és mennek máshova lakni most hogy már végeztek. Remélem szeptemberre lesz más aki szívesen jönne, mert nagyon hiányozna ha nem mehetnék hétfőnként. Mindenesetre hálás vagyok hogy az elmúlt évben része lehettem ennek a szolgálatnak.

Isten áldjon!